Eső miatt június 26. helyett július 3-án, szombaton a szigetszentmiklósi Oázis Wellness Parkban került megrendezésre első alkalommal a Strandbirkózó Országos Bajnokság. Sajnos az időpontváltozás is beleszólt – a tervezett versenyzők közül –, jó néhányan nem tudtak részt venni a nyaralások egybeesése miatt. A diák-, kadet és felnőtt korcsoportban megrendezett Országos Bajnokság korosztályonként két-két súlycsoportban került megrendezésre. KÉPEK
A tét az első Országos Bajnoki cím megnyerése mellett az augusztus végén Olaszországban megrendezésre kerülő Világbajnokságon való részvétel lehetőségét is biztosítja /amennyiben az igen magas kvalifikációs költség is rendelkezésre áll/. A sumo és birkózó szabályokat ötvöző versenyen jó néhány korosztályos birkózó válogatott „homokba szállt” a bajnoki címért. A hét fős érdi csapat igen jó eredményt ért el, a négy Országos Bajnoki arany, egy bronzérem és egy hatodik hely megszerzésével.
Diák korcsoportban:
-45 kg-ban Kovács Bence aranyérmes.
Kadet korcsoportban:
-55 kg-ban Dénes Mercédesz aranyérmet, valamint abszolút kategóriában is aranyérmet nyert,
+60 kg-ban Sárosi János aranyérmes,
Bodorkos Dániel III. helyezett lett.
Felnőtt korosztályban:
+85 kg-ban László Varga László bronzérmes, Metzl Ádám hatodik helyen végzett.
Gratulálunk.
Tar Mihály






