Fõmenü
 Belépés
Név:

Jelszó:


Elfelejtett jelszó

Regisztráljon most!
  Hírek
Birkózás : Érdi Spartacus SC
írta pmsportszerkeszto be 2010/6/21 10:22:06 (89 Olvasás)

Az elmúlt hétvégén az ausztriai Götzisben Dénes Mercédesz a női felnőtt és kadet válogatottal a 12. „Austrian Ladies Open” FILA nemzetközi versenyén, Szerbiában, Zentán Lajsz Dominik a Magyar Szó Kupán vett részt. Dénes Mercédesz 52 kg-ban az elmúlt évhez hasonlóan magabiztosan birkózott a több mint 160 főt felvonultató női versenyen. Az első fordulóban olasz ellenfelét tussal, német ellenfelét 4-0-nál csak a gong mentette meg a tusvereségtől, hasonlóan járt a döntőben francia ellenfele, akit Merci 2-0-s vezetés után küldött tusveszélyes helyzetbe, de az idő lejárt, így Mercédesz pontozással nyerte a döntőt, s ezzel az arnyármet.

Lajsz Dominik a Magyar Bajnokság győzelme után nem pihenésen, hanem az újabb megméretésen vett részt, a Magyar Szó Kupán.
69 kg-ban ezúttal kötöttfogásban kellett megküzdenie. Első szerbiai ellenfele után FTC-s ellenfelét győzte le magabiztosan, a döntőben magyarkanizsai ellenfelét két menetben verte meg és szerezte meg immár három héten belül a harmadik aranyérmét.

Gratulálunk.
Tar Mihály

Nyomtatható verzió Küld el ezt a hírt a barátodnak
A hozzászólások a beküldő magánvéleményét tükrözik. Mi nem felelünk azok tartalmáért.

 Pest Megyei Ifjúsági és Sportiroda
elérhetőség
 Pest Megye Önkormányzata
 PMDSZ

Diákolimpiák 2009/2010
Diákolimpiák 2010/2011
 Sport Trófea Kft

PEST MEGYE SPORTJA